Visszatérhet a vasárnapi boltzár

2018. szeptember 03.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) azt kéri, a kormány vegye fontolóra a vasárnapi munkavégzés áruházi tilalmának újbóli elrendelését.


boltbezaras.png

(Kép: piliscentrum.hu)

Orbán Viktornak írt levelében a Kereskedelni Dolgozók Független Szakszervezete azt kéri, a kormány ismét vegye napirendre a vasárnapi boltzárat, és ha kell, akár csak részlegesen is, nemzetközi minta alapjá alapján hozzák újra érvénybe azt. Kérésüket azzal indokolják, hogy nagy a bolti dolgozók körében a munkaerőhiány.

Bubenkó Csaba szerint aki a KDFSZ szakszervezeti vezetője, a kötelező vasárnapi boltzár 2016-os eltörlése óta mindenütt megemelkedtek a bérek, és az új munkahelyek elszívták a kereskedelemben foglalkoztatottak egy részét. Rengetegen váltottak át a turizmusba, a vendéglátásba, valamint az autógyári beruházások is gondokat, fennakadásokat okoztak a munkaerőpiacon. Itt említi példaként többek között megyénk két nagyvárosát, Hatvant és Gyöngyöst is.

Bubenkó azt állítja, idézzük:

„a családok, a keresztény nemzeti kultúra évezredes hagyományainak tiszteletét képviselné a vasárnapi boltzár visszavezetéséről szóló döntés, amellyel a kormány az államháztartási bevételek szempontjából is kedvező környezetben újabb lehetőséget adna a társadalom kezébe, illetve megoldást a piaci anomáliák kezelésére”.

Ezeket a sorokat olvasva, jogosan vetődik fel a kérdés mindenkiben, hogy vajon ez az elképzelés, ez a felvetés valóban önállóan, a szakszervezet fejéből pattant ki, vagy esetleg valamilyen felső ötlet, nyomás hatására került megírásra ez a levél? Nem lenne meglepő, ha erre a szakszervezeti állásfoglalásra hivatkozva a kormány ismét napirendre tűzné a kérdést, és záros határidőn belül újra zárva lennének vasárnaponként a boltok. Persze mindez a "családok, és a keresztény kultúra védelmében". 

Heves vita az egri közgyűlésben a tömegközlekedés miatt

Nem volt vitáktól mentes a legutóbbi egri közgyűlés. A leghevesebb szópárbajt pedig nem más, mint a buszpályaudvar, és úgy általában az egri tömegközlekedés egésze váltotta ki.

29buszpubd.jpg

(Fotó: Berán Dániel)

Mindössze 24 napirendi pontra került csak sor a csütörtöki egri közgyűlésen, amely az első ülés volt a nyáriszünet után. Bár az ülés gyorsan és eredményesen zajlott, akadtak témák, melyekben igen heves vita alakult ki a képviselők között. A legjelentősebb szópárbaj az egri tömegközlekedés egésze, és konkrétan a buszpályaudvar ügyében bontakozott ki.

A vita a helyi személyszállítási közszolgáltatási pályázat eredményéről szóló napirend kapcsán robbant ki. Csak egyetlen egy közszolgáltató, a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KKMK) nyújtott be pályázatot, így értelem szerűen ők bonyolítják majd a tömegközlekedést a következő 10 évben Eger városában.

Ezután következett a fekete leves, ugyanis a képviselők a cég jelen lévő képviselőjéhez több kérdést is feltettek, melyek cseppet sem voltak barátságosnak mondhatóak. Császár Zoltán független képviselő kezdte a sort, és az iránt érdeklődött, hogy a cég végzett e bármilyen igényfelmérést az utasok körében azzal kapcsolatban, hogy mennyire elégedettek a tömegközlekedés jelenlegi színvonalával, és a cég vezetősége tervezi-e növelni a szolgáltatásuk színvonalát? Közvetlenül ez után pedig hangot adott nem tetszésének azzal kapcsolatban, hogy a cég nem indított olyan buszjáratokat a városban folyó munkálatok ideje alatt, melyek a Lajosvárosból a kórházig közlekedtek.

Ezután Földvári Győző DK-Együtt-MSZP képviselő osztotta meg sérelmeit a közgyűléssel és a KKMK Zrt. képviselőjével a központi buszpályaudvarral kapcsolatban. Elmondta, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy a buszpályaudvar felújítását szolgálató munkálatok befejeződjenek az iskolakezdésre - szeptember 1-re. Arra volt kíváncsi, mi a cég álláspontja, mikorra várható a munkálatok vége, és az iránt is érdeklődött, hogy terveznek e bevezetni a városban egy korszerűbb utastájékoztató rendszert.

Ezután a cég képviselője, Uti Csaba vezérigazgató válaszolt a feltett kérdésekre. Elsőként Császár Zoltán független képviselő kérdéseire reagálva elmondta, hogy nemrégiben végeztek egy felmérést az utasok elégedettségével kapcsolatban, és céljuk, hogy minél magasabb legyen a szolgáltatás színvonala. Éppen ezt a célt szolgálja az is, hogy már elindították a közvetlenül a Lajosvárosból a kórházig közlekedő buszjáratot is.

Mindezek mellett elnézést kért mindenkitől a buszpályuadvar ügyével kapcsolatban, elmondta: nem várt beruházásról van szó, mely lassítja a munkálatokat, de egy szerencsétlen baleset után a statikusok kérésére kellett véghez vinni ezeket a változtatásokat. Hozzátette, hogy a jelenlegi állapotok alapján a területet szeptember 20-án fogják tudni átadni az utazóközönség részére. Elmondta azt is, hogy az új, korszerű utastájékoztatási rendszerre sajnos még várni kell néhány hónapot, mert az 2019-ben érkezik meg országosan, így majd akkor csatlakozik hozzá a helyi rendszer is.

Tisztújítást tartott a Jobbik egri szervezete

Soron következő tisztújítását tartotta meg a Jobbik egri szervezete - tudtuk meg a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.

adam_kep.png(Fotó:TV Eger - Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatót tart az egri laktanya épülete előtt)

 A tagság ismét Mirkóczki Ádám, országgyűlési képviselőt választotta meg a szervezet elnökévé, alelnökévé pedig Hamza Istvánt. Mandátumuk két évre szól.

A közleményből kiderül az is, hogy a Jobbik egri szervezete megkezdte felkészülését a tavaszi EP- és az őszi önkormányzati választásra, amely kiemelkedő jelentőséggel bír a megyeszékhely szempontjából.

Gyorsabb és jobb, de miért nem körforgalom?

Lassan elkészülnek a szeptember óta tartó munkálatok a 25. számú főúton.

Augusztus végén kezdődött a 25. számú főút egyes szakaszainak átépítése, mellyel egy ideig igencsak megnehezítették a közlekedést a négysávoson.

23688.jpg
Ám mindennek lassan vége, hiszen a több mint 365 millió forintos beruházással belátható időn belül elkészülnek.

5837d2493864e2b79f703743366452e5.jpg
A csomópont a Szvorényi utcai kereszteződésnél épült, ahol négy sávon közlekedhetünk majd: egy balra a Szvorényi út felé, kettő egyenesen tovább és egy önálló kanyarodó sáv jobbra, a Szalóki út felé.

002ec258d75c8d9ad76e97fc06d43bb7.jpg

Mindenki örömére egy gyorsabb és biztonságosabb városi forgalom jött létre ezáltal a beruházás által, ám mégis felmerül az emberben a kérdés, hogy nem lett volna-e gazdaságosabb és hatékonyabb egy körforgalom kialakítása az említett csomóponton?!

Kép forrása: Egri Ügyek

süti beállítások módosítása